A másik blogom, a "nem-diétás": http://malvinfoz.blogspot.hu/

2012. november 26., hétfő

Karfiolfelfújt


A rózsáira szedett fél fej kis karfiolt sós vízben megpároltam, majd egy csepp olajjal kikent jénai edénybe tettem (16 cm az átmérője).* Két tojásfehérjét felvertem habnak, beleforgattam a sárgákat is, sóztam, borsoztam, és szerecsendiót reszeltem bele. Négy szelet felkockázott csirkemell sonkát, egy evőkanálnyi zabkorpát, és egy fél marékra való reszelt füstölt sajtot is kevertem a habhoz, majd a karfiolra öntöttem, és az előmelegített sütőben megsütöttem.




 A kicsi jénaiban két étkezésre való adag fér el



* Mivel csak magamnak főzök, egyszerre mindig csak ilyen kis adagokat készítek.

2012. november 20., kedd

Csirkemell cukkini körettel




A felszeletelt fél csirkemellet megszórtam grill fűszerkeverékkel, majd a felforrósított teflon serpenyőben először az egyik oldalát sütöttem meg, majd megforgatva a másik oldalát is, de kb egy perc múlva fedőt tettem rá, és a tüzet mérsékeltem. Két-három perc után kb fél dl vizet öntöttem rá, és fedő nélkül forraltam pár percig, majd a húsokat kivettem, és a serpenyőben maradt fűszeres szaftra rátettem a feldarabolt cukkinit. (Annyi volt, amennyi éppen beterítette a serpenyőt.)  Fedő alatt sütöttem, nagyon hamar megpuhult, és a fűszeres ízeket magába szívta.

2012. november 11., vasárnap

Székelykáposzta

30 dkg kockázott pulykacomb filéből, egy közepes fej felaprított vöröshagymából, egy gerezd fokhagymából pörköltet főztem, úgy, hogy egy teáskanálnyi olajra tettem a hagymákat, kicsit kevergettem, majd fél dl vizet öntöttem rá, és egy fél füstölt ízesítő kockát, jól összefőztem, majd erre tettem a kockázott húst, majd egy teáskanálnyi pirospaprikát, sót. Felöntöttem kevés vízzel. kb 10 perc forralás után rátettem két tányérra való savanyított káposztát, köménnyel, babérlevéllel fűszereztem, majd fedő alatt készre főztem.


2012. november 10., szombat

Hússal töltött gomba



Kevés darált húsból hagymával, fűszerekkel, tojással, petrezselyemzölddel és zabkorpával fasírtmasszát kevertem, hozzáadtam a gombák apróra vágott tönkjét is, majd a gombákba halmoztam, jénaiban megsütöttem, a végén reszelt sajtot is olvasztottam rá.

Nyersen:

 Megsülve:



2012. november 8., csütörtök

Tojásrántották reggelire

Reggelire nem mindig az omlettet, vagy lepényt eszem, sokszor inkább rántottát sütök,  kevés hagymával, vagy aprított sonkával keverve, de van, amikor a sonkát csak mellé tálalom.


Zöldpaprikás rántotta:


Nagyon szeretem a sült zöldpaprikát tojással, de az úgy a finom, ha elegendő zsiradékon sül meg a paprika, viszont ebben a diétában csak minimális olajat szabad használni.
A jó húsos zöldpaprikát közepes méretű reszelőn lereszeltem, egy mokkáskanálnyi olajat öntöttem a teflonserpenyőbe, felforrósítottam, és a paprikát először nagy lángon pirítottam, majd kicsit megsóztam, és fedő alatt illatosra sütöttem. Közben felvertem 2 tojást, sóztam, belevágtam kevés újhagyma-zöldet, majd a megsült paprikával megsütöttem. Céklával és szeletelt savanyú uborkával fogyasztottam el.


Egyszerű tojásrántotta:

Két tojásból készült, egy csapott evőkanálnyi zabkorpát is kevertem hozzá, a felforrósított serpenyőben kicsit hagytam megszilárdulni, majd összekevertem. Néhány szelet sonkával és kovászos uborkával fogyasztottam el.

Sonkás rántotta:


Az apróra vágott sonkát kissé megpirítottam, majd a felvert tojást ráöntöttem, összekevertem.




2012. november 5., hétfő

Húsgombócok kapormártással


Az előző napokban készült fasírt masszájának egy részét lefagyasztottam, azt vettem most elő. A felengedett masszából kanál segítségével gombócokat formáztam, és kevés ételízesítős* vízben megfőztem.
 
Egy kisméretű cukkini felét meghámoztam, sajtreszelőn lereszeltem. 3 csomó kaprot felaprítottam.
Egy kisebb lábast ecsettel kiolajoztam, ezen a cukkini reszeléket kissé megpároltam, közben a fűszeres vízből öntöttem hozzá annyit, hogy ne égjen le. Amikor megpuhult, a vágott kaprot belekevertem, kevés fűszeres főzőlével felengedtem, jól összefőztem, majd fél pohárnyi tejben elkevertem egy evőkanál zabkorpát, és azt is hozzáadva jól besűrítettem. (Tejjel vagy a fűszeres főzőlével lehet hígítani, ha szükséges).
A gombócokkal tálaltam.

* Ezt az ételízesítőt régóta használom, nagyon jónak tartom.

2012. november 3., szombat

Töltött káposzta

Ezt inkább töltelékes káposztának nevezhetnénk, hiszen a hús nincs levelekbe töltve.
Ezekből készült: 
      - Fél kg darált pulykacomb, egy közepes méretű vöröshagyma, 2 nagy gerezd fokhagyma, só, bors, majoránna, stb (tetszőleges fűszerek), egy teáskanál őrölt paprika, 1 egész tojás, négy csapott ek. zabkorpa.
      - 80 dkg savanyított káposzta, egy nagy fej vöröshagyma, egy teáskanál étolaj, fél  "Füstölt ízű" ízesítő kocka, egy teáskanál őrölt paprika - plusz két nagy, húsos pulykacomb csont...
A gombócokhoz a hagymákat kb 3 cl. vízzel pépesre mixeltem, majd a masszát a fűszerekkel, zabkorpával, tojással jól kikevertem.
Egy fazékba egy teáskanálnyi étolajon* kissé megpirítottam az összevágott vöröshagymát, belemorzsoltam a fél füstölt kockát (az egészet is elbírta volna), kicsi vízzel megdinszteltem a hagymát, majd egy teáskanálnyi pirospaprikát is elkevertem benne, és gyorsan rátettem a kissé kimosott savanyú káposzta felét. Megkevertem, majd ráfektettem a húsos pulykacomb csontokat, és erre a húsmasszából formázott  gombócokat, végül betakartam a maradék káposztával. Kevés vizet adtam hozzá, majd fedő alatt, lassú tűzön két óra hosszat főztem. 
Zsírszegény joghurttal tálaltam - de anélkül is finom.

* Ez nekem több napra van, adagonként lefagyasztom, ezért használtam hozzá a teáskanálnyi olajat, ehhez a mennyiséghez ez elenyésző ...

A fazékban:

Tálalva:


Májjal töltött kelkáposza

 Ezt a finomságot a főzőcskézni szerető, tudó, és nagyon kreatív öcsém találta ki, és főzte meg!

Májjal töltött kelkáposzta levelek:
Hozzávalók:
3-4 jó tenyérnyi kelkáposzta levél, 2 nagyobb csirkemáj, 2 + 1 ek. zabkorpa, egy kisebb tojás, só, frissen őrölt bors, majoránna, 2 szem szegfűbors összetörve, fél erőleves kocka, 1 dl tej.

A kelkáposzta leveleket gőzben megpároljuk, kihűtjük.
Amíg hűl, a csirkemájat kis kockákra vágjuk, majd összekeverjük  2 ek zabkorpával, a tojással és a fűszerekkel. Hagyjuk egy kicsit állni, hogy a korpa megdagadjon.
Ez alatt a fél leveskockát másfél - 2 dl vízben feloldjuk. (A levelek párolásához használt vízben).
A tölteléket betöltjük a levelekbe, majd ebben az ízesített lében 15-20 perc alatt megpároljuk, majd a tekercseket kivesszük és melegen tartjuk, a pároló levet fél ek. zabkorpával és a tejjel jól besűrítjük, majd a mártást a tekercsekre öntjük.
A mártásba ne tegyünk sót, mert a leveskocka már elég fűszeres!

A levelek és a töltelék:

 A párolólé és a töltelékek:

Megfőttek:

A mártással leöntve, tálalva:

2012. november 1., csütörtök

Fűszeres csirkemell és cukkini grillezve

Csirkemellet vékonyan felszeleteltem, a cukkinit ferdén felkarikáztam, fűszerkeverékkel enyhén megszórtam mindet. (Most pulykasült fűszersót használtam). A teflon serpenyőt olajjal kikentem, felforrósítottam, majd először a hússzeleteket tettem a forró edénybe, majd a cukkinit is. Néhány perc után megforgattam a szeleteket, fedőt tettem az edényre, és így sütöttem egy darabig, majd a fedőt levéve nagyon kis vizet öntöttem rá, a fedőt visszatéve sütöttem tovább. Ezalatt a hús porhanyósra puhul, és a víz is eltűnik.
Amikor ez az adag elkészült, a többi cukkinit is a serpenyőbe tettem, hasonlón sütöttem, fedő alatt.
(Hamarabb sül, mint a hús!)


Fordítás után:

Tálalva: