A másik blogom, a "nem-diétás": http://malvinfoz.blogspot.hu/

2014. június 25., szerda

Sajtos-cukkinis lepény


Régi receptet variáltam át, hogy kevesebb szénhidrátot tartalmazzon.
Búzaliszt helyett zabpehelylisztet használtam, és a zsiradék is csak annyi, amennyi a sajtban van.
Nagy méricskélés nem kellett hozzá, annyit tudok biztosan, hogy a két kis cukkini 40 dkg volt, ezeket nagylyukú reszelőn héjastól lereszeltem, a levét jól kinyomkodtam, majd egy kis fej vöröhagyma felét belereszeltem (apróra vágva is lehet!), belenyomtam egy gerezd fokhagymát, sóztam, borsoztam, reszeltem hozzá szerecsendiót is, majd egy nagy marék reszelt sajtot, (füstölt és nem füstölt vegyesen), két felvert tojást, és két púpozott evőkanálnyi zabpehelylisztet is kevertem hozzá.
Apró kockákra vágtam egy keménytojást, és pár szelet csemege szalámit - de csak mert éppen kéznél voltak, - ezeket is beletettem. (Nagyon finom bele az apróra vágott füstölt sonka, de az most nem volt itthon.)
Hajszálnyira kivajaztam egy 15x23-as sütőtálat, beleöntöttem, és előmelegített sütőben, közepes lángon kb 30 percet sütöttem.
(A hajszálnyi vajazás úgy történt, hogy a kemény vajat végighúztam a sütőtál alján és oldalain.)
Érdemes megvárni, amíg teljesen kihűl, hogy a sajt "megkössön", úgy könnyebb a szeletelés.

Sütés előtt:

Pirosra sülve:


2014. június 21., szombat

Pikáns leves kovászos uborkából

 A nyári melegben nagyon üditő ez a savanykás, hideg leves.
Így készül: egy kis fej vöröshagymát és két gerezd fokhagymát összevágunk, és egy teáskanál olívaolajon kissé megpirítunk, majd egy kis vízzel felengedjük, és pár percig főzzük, hogy a hagyma kissé megpuhuljon, majd az edényt levesszük a tűzhelyről.
 Összevágunk négy-öt kovászos uborkát, (mérettől, ízléstől függ, mennyit), a hagymához adjuk, uborkalével és vízzel felöntjük, sózzuk, borsozzuk, folyékony édesítővel ízesítjük.
Botmixerrel jól eldolgozzuk (vagy az egészet turmixkehelybe tesszük), végén egy kis doboz zsírszegény joghurtot is mixelünk bele. Az uborkalével és az édesítővel beállítjuk az ízét az ízlésünknek megfelelően. Vágott kaprot is tehetünk bele.
(Nem fogyókúrázók cukorral édesíthetik. és joghurt helyett tejföllel készíthetik.)



2014. június 15., vasárnap

Kapros-túrós pite, diétásan



       Fél kg túrót egy tálban összekevertem egy evőkanálnyi tejföllel, kevés reszelt citromhéjjal, csipet sóval, folyékony édesítővel, és jó sok vágott kaporral, és két tojás sárgájával.
             A tojásfehérjéket kemény habbá vertem, és lazán a túrómasszába forgattam. Sütőpapírral bélelt 13x26 cm-es kis tepsibe öntöttem, a tetejét megkentem egy evőkanálnyi tejföllel, amibe egy kis édesítőt, és pár csepp vanília aromát kevertem.
           Előmelegített sütőben, közepes hőfokon 30 percet sütöttem. Nagyon finom lett!

Legközelebb a tetejére való kencébe az egyik tojás sárgáját is beleteszem, a színe miatt - a masszába úgyis csak a fehérje a fontos.
            (Nem diétásan ugyanez cukorral is készíthető. Vagy éppen kapor nélkül, citromos-vaníliás ízesítéssel, ha valaki nem szereti a kaprot.)



 Megsülve, felvágva
(a tepsiből a sütőpapír két átellenes sarkát megfogva, egészben emeltem ki, és azután szeleteltem fel.)